HUN / ENG

Harcoljunk a vakság ellen!

Magyarországon évente több, mint hatezer ember veszíti el a látását, ugyanakkor odafigyeléssel, rendszeres szűréssel mintegy 4000 ember szeme világa megmenthető lenne.

A szemünk fénye az egyik legértékesebb kincsünk, amelyet óvni kell, sokan azonban csak akkor érzik fontosságát, amikor már a szemük egészsége károsodott. Csütörtökön van a látás világnapja.

A Földön minden ötödik percben megvakul egy felnőtt, minden percben egy gyermek - ha a világtalanok száma a korábbi ütemben gyarapodna, 2020-ban elérné a 75 milliót. A WHO adatai szerint a világban 285 millió ember szenved látáskárosodásban, 39 millió a vakok, 246 millió a gyengén látók száma, ebből 19 millió gyermek látáskárosodott. A szembetegségek 90 százalékban a fejlődő országok lakóit sújtják, amely elsősorban a szegénység okozta vitaminhiánnyal, illetve a szemüveg és az orvosi ellátás hiányával magyarázható. Felmérések bizonyítják, hogy az emberek több mint 50 százalékának volna szüksége valamilyen látáskorrekcióra.

A gyermekek esetében is riasztó adatokról beszélhetünk, közel 30%-uk küzd valamilyen látásproblémával. A jó látás elengedhetetlen a fejlődésükhöz, hiszen a tanult információik 80%-az a látásukon keresztül jut el hozzájuk. Ha a családban magas fokú a rövidlátás vagy távollátás, illetve előfordult cukorbetegség vagy öröklődő szembetegség, fokozottan ajánlott a rendszeres szemészeti szakvizsgálat.

Nagyon nagy hangsúlyt kell fektetni a gyermekkori vakságra, amelynek a leggyakoribb oka hazánkban a koraszülöttek éretlenségéből eredő retinopátia (ROP). Ugyanakkor megfelelő szűréssel és kezeléssel, szemfenéki lézertechnikával a vakság megelőzhető. Hazánkban a koraszülött intenzív osztályokon mind a 32 hét előtt született vagy 1500 gramm súly alatt világra jött kisbabák szemészeti szűrése évek óta kötelező. Ennek ellenére mégis nagy számban fordul elő a gyermekkori vakság, amely lényegesen csökkenthető lenne egy országos telemedicinális ROP szűrési rendszer működtetésével- hangsúlyozta dr. Németh János a Magyar Szemorvostársaság alenöke, a Semmelweis Egyetem egyetemi tanára..

A retino-telemetriás ROP szűrési tevékenység és a helyszíni lézerműtét neonatológiai mentési logisztikára telepítése nem új keletű kezdeményezés, hiszen ez a rendszer regionális szinten hazánkban már 5. éve működik, mintegy 25 kórház koraszülöttjeinek ellátásával. A módszerrel 100 százalékos biztonsággal kiszűrhető, hogy ki szorul lézer műtétre. A Magyarországon született veszélyeztetett koraszülöttek 2/3-át tudják ezzel a módszerrel szűrni, mintegy tíz százaléknál pedig szemfenéki lézerkezelést kell alkalmazni. Mindezek mellett sajnos a koraszülöttek körében nagyobb százalékban fordul elő szemüvegesség, kancsalság, ugyanakkor többségük rövidlátó, éppen ezért nagyon fontos a rendszeres szemészeti kontroll – tette hozzá a professzor. Ma a legfontosabb feladat a telemedicinális szemészeti szűrőprogram országos kiterjesztése.

A cukorbetegség szövődményeként kialakuló vakságra is nagy hangsúlyt kell fektetni. Magyarországon mintegy 750.000 diabetesben szenvedő betegből közel 37.000 ember veszítette el szeme világát. Ez az arány háromszorosa a Nyugat-európai mutatóknak, amit megfelelő diabeteses retinopathia (DRP) szűrőprogrammal hatékonyan lehetne csökkenteni. Európa-szerte már több országban működik úgynevezett telemedicinális szűrés, amely nagy segítséget jelent mind az orvos, mind a beteg számára. Hazánkban több, mint két éve indult el ez a program, amely azonban nem biztosít országos lefedettséget.

A diabeteses vakság miatt felmerült költségek jelentősek, ugyanakkor hosszú távon, az országos szűrőprogram bevezetésével akár 20 Milliárd forintnyi kiadást is meg lehetne takarítani, aminek a szűrőprogram felállítása és működtetése csupán a töredékét teszi ki – emelte ki dr. Németh János. Magyarországon évente mintegy 1000 cukorbeteg veszti el látását azonban a teljes hazai cukorbeteg lakosságot lefedő szemészeti szűrőprogrammal és a szűrés alapján idejében elvégzett szemfenéki lézerkezeléssel 90-95 %-nál megelőzhető lenne a látásvesztés- folytatta gondolatait dr. Németh János. A rendszer lényege az lenne, hogy funduskamerával ellátott mozgó egységek járnák az ország háziorvosi rendelőit és cukorbeteg szakrendeléseit, ahol naponta 60-80 cukorbeteget lehetne megvizsgálni. Felmérések szerint a hatékony program megvalósulásához 28 ilyen egységre lenne szükség és csak egyetlen egy értékelő központra.

A szem- és látásvizsgálat a cukorbetegek számára évente ajánlott, de 45 éves kor fölött mindenkinek ajánlott legalább ötévenként. Október a látás hónapja, ezért ne feledkezzen meg Ön sem a szemészeti szűrővizsgálatokról, vigyázzon önmagára, törődjön családtagjai szeme világával.

A látás világnapját 2000 óta rendezik meg október második csütörtökjén. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy a vakság 80%-a megelőzhető, illetve gyógyítható, és hogy a kormányokat és különböző szervezeteket bíztassák az egységes megelőzési beruházásokra. 2000-ben kezdeményezték a „Látás 2020” programot is, amelynek célja, hogy 2020-ra megszűnjék a megelőzhető vakság előfordulása. Ezt a célkitűzést támogatja a WHO új világméretű „Univerzális szem egészség” programja is, amely a 2014-2019 időszakra fogalmazza meg a legfontosabb teendőket.



Vissza a főoldalra
Vissza a hírekhez

Fotók

dmd group
Diamond Agency
4024 Debrecen, Nap utca 16.

+36-52-536-639
+36-20-933-9619

Írj nekünk!
hello@diamondagency.hu

Bemutatkozó anyagunk
letöltéshez kattintson ide!

Hívj, írj, hogy segíthessünk
+36 20 933 9619
légy a partnerünk!

2019 (c) Minden jog fenntartva. DMD - A kommunikáció élvonalában!
Adatvédelmi nyilatkozat