HUN / ENG

„Együtt az egészséges szívekért!”

Magyar Kardiológus Társasága a Szívelégtelenség napon kívánja a közvélemény figyelmét a betegség veszélyeire irányítani.

A Társaság – csatlakozva az Európai Kardiológus Társaság nemzetközi szintű kezdeményezéséhez – hazánkban első alkalommal igyekszik tudatosítani a sokakat érintő betegség jeleire és tüneteire való fokozott odafigyelés fontosságát.

A Társaság május 15-ét jelölte meg a betegséggel való törődés intenzív tudatosításának napjaként, azonban azt is szeretné elérni, hogy az emberek ne csupán 24 óráig érezzék fontosnak szívük egészségét, hanem egész életük során fordítsanak rá kellő figyelmet. Egyetlen törődésre fordított nap ugyanis csak a szívelégtelenség elleni küzdelem kezdete lehet, hiszen a hangsúly éppen a folyamatos odafigyelésen van.

A szívelégtelenség a szív működésének olyan zavara, melynek következtében a vérkeringés nem tudja biztosítani a szervek és szövetek számára a mindenkori igényeknek megfelelő oxigént és tápanyagot.

Emiatt a beteg fáradékonyságról és nehézlégzésről számol be. Enyhébb esetben ez csak terheléskor jelentkezik, súlyos esetben már nyugalomban is vérellátási zavar, és a fontos szervek, mint például a vese és az agy működési zavara jöhet létre. A nemzetközi adatok alapján a felnőtt lakosság mintegy 3%-a szenved szívelégtelenségben, azonban a 65 év fölöttiek körében a betegség megjelenése akár elérheti a 10%-ot is. Az elmúlt 15 év terápiás sikerei ellenére a betegség progresszív és magas halálozású. A diagnózis felállítását követő 4 éven belül a betegek közel 50%-a meghal, ugyanakkor a legsúlyosabb állapotú betegek fele pedig nem éri meg az egy évet sem. A betegség felismerését követő 5 éven belül a halálozás eléri vagy meghaladhatja a daganatos megbetegedések mortalitási adatait. Megfelelő ellátás nélkül a szívelégtelenségben szenvedő betegek állapota fokozatosan romlik, majd végül halálhoz vezet.

A Társaság annak érdekében, hogy javítson a fenti statisztikai adatokon, valamint, hogy megvalósítsa a betegek tájékoztatásával kapcsolatos céljait, országos méretű kampányt indít, amelyben a helyi kardiológusok is aktívan kiveszik a részüket. Minden régióban és megyében a sajtó képviselőinek rendelkezésére áll egy olyan szakorvos, aki a lehető legszélesebb körű tájékoztatást tud nyújtani a szívelégtelenség témakörét illetően.

A kardiológusok mellett az orvosi rendelőkbe elhelyezett információs szórólapok, plakátok is a szívelégtelenségben valamilyen módon érintettek megsegítésére szolgál. Ezek mellett a Társaság online felületen is gondoskodik a betegekről, hiszen a www.szivelegtelensegnap.hu weblap révén igyekszik azt a tudásbázist megteremteni és biztosítani, amely szükséges a betegség jobb megértéséhez és a téves hiedelmek eloszlatásához. A szívelégtelenséget ugyanis – habár nem gyógyítható betegség – kezelhető kórként tartják számon, amellyel gondos odafigyelés mellett együtt lehet élni.

A Magyar Kardiológusok Társasága a betegséget az év 365 napján szeretné a társadalom figyelmének középpontjába állítani, de a Szívelégtelenség Napon különösen nagy erőket kíván mozgósítani annak érdekében, hogy az embereket a helyes életvitel irányába terelje. A Társaság
szeretné, ha az évek óta megrendezésre kerülő Szívünk Napjához hasonlóan ez a törekvés is megragadná a nagyközönség figyelmét és legalább annyira eredményes tudna lenni a lakosság egészségtudatos nevelése területén, mint a szeptemberi esemény.

 

 

Vissza a főoldalra
Vissza a hírekhez

Fotók

dmd group
Diamond Agency
4024 Debrecen, Nap utca 16.

+36-52-536-639
+36-20-933-9619

Írj nekünk!
hello@diamondagency.hu

Bemutatkozó anyagunk
letöltéshez kattintson ide!

Hívj, írj, hogy segíthessünk
+36 20 933 9619
légy a partnerünk!

2019 (c) Minden jog fenntartva. DMD - A kommunikáció élvonalában!
Adatvédelmi nyilatkozat